Megfejtették a svájci frank rejtélyes gyengülését
Rég látott mélypontjára esett a svájci frank az euró ellenében, ami elsőre azt sugallja, hogy valami gond van a klasszikus menedékeszköznek tekintett fizetőeszközzel.
Rég látott mélypontjára esett a svájci frank az euró ellenében, ami elsőre azt sugallja, hogy valami gond van a klasszikus menedékeszköznek tekintett fizetőeszközzel.
2017-ben a világ legszebb bankjegye a svájci 10 frankos lett - olvasható a Nemzetközi Bankjegy Társaság (IBNS) közleményében. Ezzel 2016 után ismét svájci bankjegy végzett az élen.
A svájci frank már évekkel ezelőtt elvesztette igazi menekülődeviza státuszát és egy esetleges amerikai-kínai kereskedelmi háború piaci pánikot kiváltó periódusa idején sem érdemes frankba menekülni - ezt állapítja meg az UniCredit vezető londoni stratégája egy minap kiadott elemzésében. Vasileios Gkionakis szerint nem látszik olyan tényező, ami a követező félév során masszívan kilendítné a frankot az euróval szemben a mostani 1,1750 körüli szintjéről, és év végére így továbbra is fenntartja 1,20-as előrejelzését, azaz kismértékű további frankgyengülést vázol.
Semmissé nyilvánított egy svájci frank alapú hitelszerződést a szlovén legfelsőbb bíróság arra hivatkozva, hogy a bank nem tájékoztatta ügyfelét az ilyen devizahitelek magas kockázatáról - közölte a szlovén sajtó pénteken.
Mintegy 54 milliárd frankos nyereséggel zárhatta a tavalyi évet a svájci központi bank, miután óriásit profitált a frank euróval szembeni gyengüléséből - derült ki a ma közzétett jelentéséből.
Egy hét múlva megkezdi az új 10 frankos bankjegy kibocsátását a svájci jegybank. Ezzel az 50 és 20 frankos bankjegy megújítása után újabb papírpénz újul meg.
Közel kéthetes csúcsára erősödött a svájci frank az euróval szemben, miután a befektetők keresik a menedékeszközöket az észak-koreai feszültség növekedésével párhuzamosan.
Az árfolyamküszöb 2015. januári, nagy piaci felfordulást okozó elengedése óta nem volt ilyen gyenge a svájci frank az euróval szemben. Bár az eurózóna javuló kilátásai és a svájci jegybank folyamatos devizavásárlásai miatt úgy tűnik, hogy végre teljesülhet a helyi döntéshozók gyengébb frank iránti vágya, nem árt azért óvatosnak lenni. Már csak azért sem, mert óriási időzített bombán ül a svájci jegybank, amelynek hatástalanítása később még sok pénzébe kerülhet az adófizetőknek.
Trump győzelme miatt kitört a pánik a tőkepiacokon. Zuhannak a részvényárfolyamok és a kockázatosnak tartott devizák, míg ezzel párhuzamosan veszik a befektetők az olyan menekülő eszközöket, mint az arany vagy az amerikai államkötvény.
"A svájci frank jelentősen túlértékelt" - jelentette ki nyíltan tegnapi beszédében a jegybankelnök. Bár a svájci döntéshozók rendszeresen hangoztatják, hogy gyengébb frankot szeretnének, a mostani üzenet időzítése jelzésértékű lehet a piac számára, a frank ugyanis az euróval szemben öthavi csúcsra erősödött. A jegybankelnök nyilatkozata is arra utalhat, hogy fogyóban lehet a türelmük, és ha ez a szóbeli intervenció nem segít, akkor újra támadásba lendülhetnek az erős frankkal szemben.
Ugyan a svájci jegybank 2015. januárban feladta a frank euróval szembeni 1,20-as árfolyamküszöbét, mindez nem azt jelenti, hogy már nem korlátozza a svájci deviza árfolyamát - írja a Bloomberg.
Másfél évvel azután, hogy Svájc az árfolyamküszöb eltörlésével próbálta enyhíteni a rá nehezedő nyomást, még mindig az erős árfolyamtól szenved. Ma a jegybank egy állásfoglalást is kiadott a túlértékelt devizájáról, de ez a piacot alig hatotta meg.
Kedd délután publikálta Andrzej Duda lengyel elnök tanácsadó testülete a devizahitelek átváltásával kapcsolatos javaslatát. A csomag után fellélegezhetnek a bankok Varsóban, hiszen jóval kisebb lesz a veszteségük, mint amitől tartottak. A piac egyelőre kivár a részletek miatt, a zloty alig reagált a hírre.
Tavaly év vége óta több hullámban gyengült a zöldhasú a legfőbb devizapárokkal szemben, melynek hátterében a változó jegybanki kommunikációk, illetve a devizapiaci befektetők folyamatos pozícióleépítése is szerepet játszott. Pedig most úgy tűnik, hogy nem kell még temetni a dollárt. Videónkból kiderülnek a részletek.
Egyre aggasztóbb mozgásokat láthatunk a részvénypiacokon, a befektetők kerülik a kockázatot. Ezt pedig a svájci jegybank sem nézheti tétlenül. A jegybankelnök gyorsan üzenet is a befektetőknek.
Egy évvel ezelőtt szüntette meg a frank euróval szemben fennálló küszöbét a svájci jegybank és sokkolta befektetők millióit, gazdasági és politikai döntéshozókat. Egy év távlatából azt mondhatjuk: a svájci gazdaság túlélte a sokkot és a legsötétebb forgatókönyvek sem következtek be.
Rendkívül feszült a helyzet a svájci frank piacán és ez pénteken le is csapódott egy hirtelen mozgásban. A svájci jegybank ugyanis kezd ismét veszélyes csapdahelyzetbe sodródni: az Európai Központi Bank jövő héten várhatóan a mennyiségi lazítás kibővítéséről dönthet, ez pedig újabb felértékelődést hozhat az alpesi deviza esetében, amit a svájci jegybank továbbra sem néz jó szemmel.
Délelőtt jelentős veszteséget könyvelt el a svájci frank az euróval szemben. A piaci szereplők egyre inkább arra számítanak, hogy a jegybank megint beavatkozik a frank gyengítése érdekében.
Eddig is pesszimisták voltak a becslések, de a valóság még súlyosabb.
Már többen dolgoznak a megoldáson.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
"Egyelőre elmúltak a legrosszabb félelmek."
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Egy orosz aknaszedő hajót semmisíthetett meg az ukrán haditengerészet.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.